Menü

Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap

Egyszer volt, hol nem volt, nem is kellett az Óperenciás tengeren átkelni ahhoz, hogy e tanulságos mese szem- és fültanúi legyünk. A kockák világában jelentős változás következett be, amelyre nem találtak megoldást a legnagyobb szakemberek sem. A kockák kevesen voltak, ráadásul még piaci átalakulás is sújtotta életüket. De a kockák földjén volt egy alapvető, ki nem mondott, le nem írt szabály: kockákkal csak kockául lehet beszélni, kockaproblémát csak kocka tud megoldani! De a hagyományos kockafelfogás már nem volt elegendő, nem hozott eredményt.

Persze, mint mindig, itt is akadtak kivételek, akik – bár kockák voltak – tudtak fejlődni, változni és új irányokat venni, de nem ez volt a jellemző. Sajnos, a legtöbb jól bevált megmondó ember nem ismerte ki magát az új helyzetben, nem értette az új világot. Azt sem értette, hogy talán már nem is kockán kell gondolkodni, és talán a kockák földjén túlról kellene a megoldást hozni.

Az ICT-szektorban hatalmas változások mentek végbe, melyek során sok, jól bevált szakember elbukott. Helyükre megpróbáltak a cégek új erőt behozni, de a hagyományos céges és fejvadász felfogásnak köszönhetően ugyanabban a mókuskerékben szaladgálva, egy másik ICT-cég jól bevált, változni ugyanúgy nem képes vezetőjével gondolták a szemléletmód-váltást. Ennek is köszönhető, hogy annak ellenére, hogy az ICT-területen több cég hihetetlen fejlődést mutatott be az elmúlt évek során, a legtöbben egyhelyben topognak, a válság óta sincs meg az igazi áttörés, valódi új irányokba történő elmozdulás. Ennek is köszönhető, hogy a modernebb és felkészültebb szakemberek egyre inkább szektoron kívüli menedzserekben gondolkodnak, és bár a szakmai CV alapján nem is kerülnének kiválasztásra, a személyiségük alapján megindítják a cégeket egy új jövő irányába. Ez a trend Magyarországon még gyermekcipőben jár, de a legfelkészültebb recruitment cégek és megrendelőik már modern módon gondolkodnak. De milyen feladatokkal, kihívásokkal jár egy szektoron kívülről érkező menedzser megkeresése, szervezetbe történő behelyezése? Egyáltalán melyek azok a szektorok, amelyek kompatibilisek egymással? Milyen elengedhetetlen elemei vannak a siker receptjének? Erről szól a Human Hungary 2018 konferencia!

Ugye emlékszünk még arra, amikor a kicsi kacsák ámulatára a rút kis jövevényből gyönyörű, hatalmas hattyú lett? Miért nem eshetnének ámulatba a kis kockák egy más szektorból érkező menedzser teljesítménye okán?

Helyszín: Ericsson székház, Infopark

Kezdete: 2018.05.24. csütörtök 10:00

Vége: 2018.05.24. csütörtök 14:00